A Thiatirai Gyülekezet.                 A Filadelfiai Gyülekezet.              A Laodiceai Gyülekezet.

         

 

 

 

 

 

 

 

 

KEDVES OLVASÓ!

A KOPOGTATÓ különböző formában már húsz éve müködik. Azóta sok evangéliumi írás jelent meg benne. Ezt a hagyományt szeretném folytatni ezen a helyen is, amelyet szeretnék állandóvá tenni. Magamról csak annyit akarok írni itt, amennyi feltétlenül szükséges, mivel nem a hírvívő a fontos, hanem egyedül az üzenet. Nem tartozom egyetlen felekezethez, szektához sem, hanem kizárólag azokhoz, akik a vállukra veszik még a krisztusi keresztet; akik hitet tesznek az életükkel Krisztus mellett; akiknek szellemi tápláléka a hamisítatlan teljes Szentírás, az egészséges tanítás, és soha semmiféle kompromisszumban sem hajlandóak feláldozni Jézus Krisztust. Azokhoz tartozom - nagyon-nagyon kevesen vannak már - akik a bibliai parancs értelmében éles határvonalat húznak hívő és hitetlen között, az igazság és a gonoszság között, a világosság és a sötétség között, Krisztus és Béliál között (2Kor 6,14-16), ezért nem tartozhatnak olyan felekezethez, szektához, szövetséghez, mozgalomhoz, ökumenikus ellenreformációhoz, ahol hitvallássá nyilvánítják a határvonalak eltüntetését. Az idő közel. Ezt ezernyi jelből láthatjuk, tapasztalhatjuk. A Szentírásból tudjuk, hogy azt a napot, és azt az órát, amely a földi idő végét jelenti, egyedül Isten ismeri, ezért botorság spekulációkba bocsátkozni, mert Isten senkit sem hatalmazott föl erre. De Isten Igéje alapján nekünk kell felismernünk, hogy minden jelenség, az ember minden megnyilvánulása a vég mentalitását hordozza magán, s e téren még a valódi hívők számára is félelmetes az antikrisztusi események felgyorsulása. Éppen ezért arra kell teljes figyelmünket összpontosítani, amit az Úr parancsként hagyott ránk: az evangélium hirdetését minden népnek. Ennek a szolgálatába állított engem is az Úr.

Jelenleg a hét gyülekezethez szóló krisztusi üzenet elemzésével foglalkozom, ezért most a thiatirai, a filadelfiai valamint a laodiceai gyülekezethez szóló elemzés jelenik meg itt. Két évvel ezelőtt egy azóta megszünt internetes oldalon megjelent már az efezusi gyülekezethez szóló üzenet elemzése. A pergamoni, a szmirnai és a szárdiszi gyülekezetről szóló írás megtalálható a www. kopogtato.blog.hu oldalon. Az írások letölthetők, de pénzért nem árulhatók.

2011. január Tamás Jenő